FIGYELEM!!! Ez még nem egy hivatalos bejegyzés, csak egy ízelítő, mint ahogy azt a cím is mutatja. Hamarosan 0. fejezet!!!

1.fejezet, Egy új élet

2014. február,13.

Már nem emlékszem pontosán hány órás is volt az a repülő út ami Amerikából Angliába tartott, mindenesetre éveknek tűnt mire a hatalmas gép átszelte az eget az óceán fölött és megérkezett célállomásához. Túl sok időnek, de megérte. Úgy éreztem végre van értelme az életemnek, hogy megtaláltam azt a helyet ahol valóra válhat régóta dédelgetett álmom. Jó érzés volt amikor a repülő felemelkedett, el attól az undorító talajtól, melybe már több millió ember vére szivárgott be. Tudtam jól, hogy a hely hová érkezni fogok legalább  ilyen  mocskos, de nem érdekelt, hisz az én szüleim vére nem tapad hozzá, másoké meg nem izgatott.

A vasmadár földet ért, begördült a kifutóra, az emberek pedig sorra szálltak le, köztük én is. Nem néztem senkire és semmire, nem akartam látni mások arcát, nem akartam tudomást venni róluk és létezésükről. Fölöslegesnek tartottam, elvégre ki volt zárva, hogy bármelyikükkel leállnék beszélgetni, vagy kapcsolatot alakítanék ki velük, az meg nem hiányzott, hogy ha esetleg egy idősebb nénire nézek elkezdjen nekem magyarázni, hogy mi volt amikor ő volt fiatal meg hasonlók. Már ennek a puszta gondolatától is a hideg futkosott hátamon, bár lehet csak szimplán fáztam azon a hűvös, téli napon mikor fagyos szél süvített és ami olyan zord volt, hogy képes lett volna jéggé dermeszteni az emberek szívét. Különös ellentét, hogy ennek a napnak az emléke máig melegséggel tölt el belülről. Az új kezdet, az új élet, az új reménysugár. Gyorsan szedtem lábaimat a reptér termináljában, immáron sikeresen visszaszerzett bőröndömet magam után húzva. Nem volt nagy koffer, csak egy kisebb pár napra elég ruhával, a többi holmimat már egy héttel korábban előre küldtem, hogy ne kelljen annyit cipekednem. Egyre csak kerestem a kijáratot a hatalmas épületben, és bár követtem a kijelöléseket, mégis csak egy órás bolyongás után menekültem az egyre fullasztóbb és zsúfoltabb helyiségből. Természetesen megkérdezhettem volna bárkit, hogy ugyan merre kell menni, de előbb szúrtam volna gyomron magam mintsem megtegyem, akkor ugyanis le kellett volna illedelmesen szólítani, megérdeklődni a kijárat hollétét, majd udvariasan megköszönni a segítséget.... Ez biztosan nem ment volna nekem, és minden idegszálam sikítva ellenkezett volna.

Kint a friss levegőt mélyen tüdőmbe szívtam...(folyt. köv.)